kobak pont org

Újra itthon. Tegnap reggel arra ébredtem, hogy fáj a torkom, a fejem, s picit lázas is lehetek. Magamba töltöttem egy adag C-vitamint, bevettem az algopyrin adagomat, s amint itthon voltam eldöltem aludni. Ma már picit emberibb állapotban vagyok, de azért nem mondanám, hogy makk egészséges vagyok. Persze ami késik, nem múlik.

Mese és sok írás helyett visszafekszem aludni, de előtte még megmutatok pár képet, s egy videót a kirándulásról:

Képek:

A képek Szabó Bálint kollegám gépéből származnak. Enyémeket még nem kapartam elő, s mivel ő fotózott, én inkább videóztam.

Reggel fél tizes találkozó után két ember hátrányban nekivágtunk izgalmas utazásunknak a messzi Mátrába. Még az állomáson fény derült egyik gyermek hiányzására, amiről utóbb kiderült, egyedül én nem tudtam (egyébként én vagyok az osztályfőnök). A másik gyermek nem vette fel a telefonját egészen délutánig, amikoris visszahívta egyik osztálytársát számonkérve rajta, hogy ugyan miert is hivogatta egész nap. Eztán persze kiderült, hogy neki is velünk kellene kirándulnia éppen.

Gyöngyösről indulva a kisvasúton többek frászt kaptak a bogaraktól, melyek természetes élőhelyébe behatoltunk. Megérkezve Mátrafüredre a nagy táskákat leadtuk, s célba vettük a Sástó környékét. Nem mondom, hogy osztatlan sikert aratott a hegymászás, de azért csak eljutottunk odáig. A vizibiciklizés, csónakázás, s kacsa etetéssel egybekötött kilátóba mászás után a bob pálya volt a cél. Ezt már mindenki nagyon szerette, s utána több lelkes emberrel végigmentünk a kalandparkon is.

Az igazi kaland azonban eztán kezdődött, amikor záporozó esőben lejutottunk a buszhoz, ami elszállított Mátrafüredre, ahonna gyalogosan eljutottunk Pálosvörösmartra a szálláshelyre. Itt felfoghatatlan mennyiségű ételt kellett volna elfogyasztani, de úgy tűnt gyermekeim étvágya alulmaradt Irénke néni teljesítményével szemben.

Vacsora után mindenki megtalálta a legközelebbi zuhanyzót, majd fél tíztől fergeteges vetélkedő vette kezdetét. Ennek végén kiosztottuk a gyilkos, s a rendőr szerepet, majd elhelyeztem a gyilkos fegyvert az étkezőben. Amint megszerzi azt a gyilkos indulhat a hajsza életre halálra (persze csak játékból).

A társaság fele lassan nyugovóra tért, páran még bőszen őrzik a fegyvert, s az ebédlőt egy pókerparty keretében. Vodafone-nak hála én pedig az ágyból gyorsan megörökítettem az eseményeket az utókornak, s magamnak.

Hazaértünk. Szép volt, volt mindenféle időjárás, tavasz, nyár, ősz, tél. Volt, hogy csak 2500 m felett volt hó, volt, hogy a völgyben is néhol combközépig ért. Esett az eső, sütött a nap, s Emma is járt a környéken, hál’Istennek elkerülve bennünket.

A részletes beszámoló helyett beteszek ide egy panorámát akkorról, amikor épp nyári idő volt:

a kép nagyobban itt

update: Feltettem zoomolhatóan ide és egy másik képet hasonlóan ide.

Többi kép szépen lassan vándorol fel a fotolog.hu fotóblogomra.

Ami még idekívánkozik, hogy nem jöttünk haza üres kézzel. Tizensok liter Almdudler, egy üveg Gurktaler és egy üveg Stroh 80 voltak az utitársaink hazafelé. Szomjan nem halunk az elkövetkezendő pár héten. :-)

Mint olvashattátok, kellett biztosítás, azaz utaztunk. Sógoréknál, Ausztriában töltöttük a szilvesztert. Sajnos okos fejemmel kimelegedve, nem eléggé felöltözve vagánykodtam a sípályán, aminek következménye, hogy nincs hangom, viszont van lázam. Valamit valamiért. És most pár kép a kis kirándulásunkról.

Újra itthon. Hajnali 5-re az autó a parkolóhelyén, mi pedig már fogmosás után voltunk. Node ne rohanjunk ennyire előre!

A dolog úgy kezdődött, hogy én táboroztam, addig családom családlátogatáson járt Zsó nagynénjénél. Találkozó Frankfurtban. Ahogy már írtam, az első állomás Nürnberg volt. Ákos és Eva vendégül láttak az estére. Másnap pedig már startoltam is Frankfurtba.

Sajnos a tervezett két órás út 4 és félre sikeredett, így Zsófiéknak kellett rám várni egy keveset. Nem mellesleg a frankfurti repülőtér bazinagy. A parkolóház 13(!). emeletén volt csak hely. És még volt több emelet is…

A találkozás nagyon jó volt kislányom először még nem akart megismerni, aztán lassan visszatértek a régi emlékek, s újra minden rendben volt. Irány Bornich. A Hamsch család nagy szeretettel fogadott és várt ránk. Jó volt Őket viszontlátni. Itt eltöltöttük a hétvégét, hajókáztunk, kirándultunk nagyokat.

Bori a hajón

Hétfőtől szerdáig Kölnben laktunk Bamminál. Itt várost néztünk, kipróbáltuk, milyen is az igazi curry-wurst, nosztalgiáztunk a Dunkin Donutsban, megállapítottuk, hogy a meki kint jobb, a kfc viszont messze finomabb nálunk. :-)

Bori a dunkin donuts párnái között

Kölnből Bornichba útba akartuk ejteni Koblenzet, s itt egy másik kedves régnemlátott barátnál teázni egyet. Ezt azonban Bori meghiúsította, miután végigordította az utat odáig. Igen, ilyeis tud, de ez ritka. Szegény nem tudott elaludni, mozogni akart, nem volt épp a legideálisabb időpont az utazásra. Ekkor határoztam el, hogy az addidi kósza gondolat az éjszakai hazajövetelről nem marad csak gondolat.

Persze miután Bammit kitettük Davidéknál, Bori 5 percre rá elaludt. :-)

Másnap azért elmentünk Johannes-el Koblenzbe, ahol a panorámák készültek. Azonban a kedvenc képem akkoris ez. Háttérképem, s bele vagyok szeretve. :-)

Bori ül a fűben

Koblenz gyönyörű. Itt Bori nem volt hajlandó semmi bébiételt fogyasztani. Azonban az ebédhez rendelt felnőtt (normál) adag hagymalevest befalta teljesen.

Pénteken (19) átmentünk Nürnbergbe immáron mindahányan Ákosékhoz. Itt aztán örültünk egymásnak, este nyomtunk egy pár kör wi-jo-ka-pre -t, amit előző este ismertünk meg Bornichban, s rögtön kaptunk is egy pakli kártyát hozzá. Vasárnap Bad Windsheimban jártunk a skanzenban, hétfőn pedig vacsi és fürdetés után hazaindultunk.

Nürnberg by nightskanzen - Ákos fotózta, még mielőtt szólna. :-)

Összedobtam két panorámát Koblenzben. Íme:

Szándékosan nincs körbevágva. Épp így tetszett. Majd talán később valamikor. :-) Lényeg, hogy itt jártunk, s gyönyörű idő volt. Ilyenkor pedig nem tudom megállni, hogy ne örökítsem meg a dolgot.