sorozatok - meglepetések és csalódások

Spoiler alert! - olyan dolgok derülhetnek ki, amit még nem akarsz tudni!

Kedvenc sorozatom a Numb3rs unalmasan indult. Azzal, hogy Charlie nem dolgozhat az FBI-nak a 4. évad végi nagy igazságérzete miatt nemhogy érdekesebbé nem tette a dolgot, de inkább unalmassá süllyesztette az eddigi epizódokat. Mondom ezt, hogy az utolsó kettőt még nem volt alkalmam megtekinteni. Még látok esélyt a javulásra. 4 év sikertörténet után csak nem teszek le róluk. A harmadik évad finálé, negyedik évad nyitó epizódot azonban azóta se tudták túlszárnyalni.

A Terminator egyre bénább. Tavaly nagy rajongóvá váltam, idénre kaotikus, rengeteg új szereplő, mindenki utazgat vissza a jövőből. John béna, Cameron félreprogramozódik, aztán megjavul. Összevissza, céltalan, hiányzik az egészből az ív, a cél. Pedig a potenciál benne van, s az első évad nekem nagyon tetszett. Talán összeszedik még magukat, de a legutolsó rész a teljes csalódással volt egyenlő.

A Heroes szárnyal. Első évad szerintem fergeteges volt, a második elment, de nem volt túl jó. A harmadik pedig szerintem kezdi megközelíteni az első évad színvonalát. Sylar megjobbodása, a Petrelli család mama-papa viszálya izgalmas lehet még. Csak itt is vigyázni kell, hogy ne essenek szét, mint terminatorék.

A két rajzfilm közül már csak egyet követek. A Simpsonst egyelőre hanyagolom (nem köt már le), a Star Wars viszont nekem tetszik. A film se volt rossz, s kellemes kikapcsolódás, ötletesen megcsinált epizódokkal a sorozat. Ajánlom.

A nagy meglepetést pedig a végére hagytam, ez pedig a Knight Rider. Eddig háttérben ment, amikor dolgoztam. A mostani Halloween epizód, viszont ötletes volt, eredeti volt, s messze porba alázta a terminatort (igen, ez talán az idei legnagyobb csalódás). Zoe "Save the cheerleader, save the world!" felkiáltása a halloween jelmezben pedig a hét idézete lenne, ha sorozatjunkiesra akarnám venni a figurát.

Röviden ennyi, ha lesz megint háromnegyed óra szerelni való időm (épp egy ismerős PC-jét szedtem darabokra, miközben elkezdtem nézni a mostani Knight Ridert, aztán meg folytattam Knight Rider nézése közben a PC szétszedést), akkor a további Numb3rs következik, de azért picit aggódom a "sorozatom" miatt.

November 6, 2008 at 7:08pm | , , , , , , and | 7 Comments | Edit

sorozatok

A sorozatok azok, amiket ideális az iPodon nézni utazás közben, vagy a klotyón ülve, illetve a fürdőkádban. Persze ezzel egy újabb pofont kapott az olvasás, mert nálam megint a könyvektől veszik el az időt ezek a rövid filmecskék. A sorozatok egyébként sokszor jobb minőségűek, s kellemesebb kikapcsolódást nyujtanak, mint a mozifilmek. A fél óra - 50 perc időtartam pedig kiváló útközbenre, vagy a vizesblokkokban való nézegetésre.

Hogyhogynem lassan mindenki függő, s a kispad sorozatpillanatképére összeszedtem én is sorozataimat, de gondoltam akkor már megosztom Veletek is, hogy mi érdekel a témában. Az egész indult anno a Numb3rs-el, s azóta találtam mellés sok-sok egyéb érdekességet. Lehet szemezni, megírni, hogy Ti mit néztek, nem néztek, stb.

Nálam ezek mennek most (nem fontossági sorrendben):

  • Heroes - a harmadik évad kicsit szétszórt. Meglátjuk mi lesz belőle. Még nyár előtt kaptam rá a sorozatra, s azóta követem.
  • Terminator the Sarah Connor Chronicles - érdekes, ötletes, s nem mellesleg kellemes jelenség a "pozitív terminator". :-)
  • knight rirder 2008 - a most szerdai rész után eldöl, hogy megéri-e követni. Az első rész elég gyenge volt sajnos.
  • Numb3rs - ami rászoktatott a sorozatnézésre.
  • desperate housewives - mivel kedves feleségem nézi, én is néha-néha ott ragadok. Egyébként nem rossz.
  • the simpsons - 20. évad indult tegnap! :-) Régen nagy kedvenc volt. Azon kevés sorozatok egyike, ahol a német szinkron a természetes, mert sokáig a Pro7-en néztem.
  • star wars clone wars - Most indul pénteken, úgy gondoltam adok neki egy esélyt.

Persze belenéztem sok egyéb sorozatba is. A House tetszik, de már annyi rész lement, hogy nem akarok becsatlakozni. A shark James Woods miatt felkeltette érdeklődésem, de nem fogott meg. A 24 zseniális ötlet, s belenéztem az első évadba, de nem ragadott magával. A Dexterről már írtam. Lehet, hogy megnézem majd egyszer a második évadot, s utána a harmadikat is. Vicces sorozat a Painkiller Jane, aminek bája, hogy az utolsó pár epizódot kis hazánkban forgatták. Egyébként elég gyenge darab.

Biztos kihagytam párat, de majd kiegészítitek.

September 29, 2008 at 8:41pm | , , , and | 17 Comments | Edit

másfél perc

Fekszem a matracon, Bori rohangál. Telefon elő, rögzít, feltölt, íme:

A minőségért elnézést, de a hangulat azt hiszem átjön. :-)

September 16, 2008 at 4:23pm | , , , and | 4 Comments | Edit

Authors@Google Joe McNally

Joe McNally azon fotósok egyike, aki elég sok mindent letett már az asztalra. Az Authors@Google sorozat keretében kb. egy éve mesélt kedélyes hangulatban több, mint 1 órát a kezdetekről, meg a fényképezésről. Az előadása közben rengeteg képet mutat, s mindegyiknek elmeséli a történetét is.

September 9, 2008 at 10:52am | , and | 2 Comments | Edit

dexter

Dexter, avagy egy sorozatgyilkos sorozatgyilkosokat gyilkol.

Bizar? Az. Brutális? Kicsit. Jó? Nem. Pár napja fejeztem be a sorozat első évadának megtekintését, s valahogy nem tudom szó nélkül hagyni a dolgot. Ez a sorozat hihetetlenül ötletes. A készítők nagyon kreatívak voltak, összeszedtek mindent, ami kellhet egy jó sorozathoz.

A történet a fenti kissé fura alapsztoritól eltekintve egy hagyományos (tudom, hogy ezt a szót a mosóporreklámok kissé elhasználták, de mégis) krimi. Tizenkét részen át folyik a nyomozás, s minden részben kapunk egy kis információt, hogy továbbgondolhassuk a történetet. Ezenkívül mindegyik résznek van egy kis saját sztorija is. Az egész nagyon összefüggő, s ha valaki kihagy egy, esetleg több részt, akkor az ő puzzle-je bizony hiányos maradhat a végére.

Aki még nem látta a sorozatot, de meg akarja nézni, s végig akarja izgulni, az most ne olvassa tovább! Elképzelhető, hogy leleplezek pár titkot.

Akkor, én szoltam, kezdem a véleménynyilvánítást. Nagyon emberi a sorozat, amikor semelyik szereplő se pozitív, vagy negatív, mindenkinek van legalább egy kis hibája. Azonban valahogy fura (legalábbis nekem olyan nehezen állt rá a gyomrom), hogy egy gyilkosért aggódjak. Aztán persze aggódtam, de akkor is.

Nagyon jó, hogy már hamarabb kiderül, hogy ki a gyilkos, a columbo szerűen várhatjuk, hogy Dexter mikorra jön végre szintén rá, hogy mi is a helyzet valójában. A testvér dolog picit eröltetett volt szerintem, főleg, hogy a hős Harry miért hagyta ott a bátyját a konténerben.

Ami bejött:

  • A szereplők jól eltaláltak, s a karakterek jól kidolgozottak
  • A sztori krimi jellege, hogy hagyták a nézőt is gondolkodni
  • Mertek meglepőt alkotni
  • Dühítő, hogy elérték a készítők, hogy nem a nem feltétlen szimpatikus Dexternek mégis drukkoltam (lásd lent)

Ami nem tetszett:

  • Nem tudok azonosulni a főszereplővel, s ha valaki nem szimpatikus, akkor nehéz neki igazán drukkolni
  • Zavaró volt a sok visszaemlékezés, felesleges volt ennyi
  • Nekem néha túl brutális volt

Végül oda jutottam, hogy nem kezdek bele a második évadba, de követem, hogy mi lesz a továbbiakban a sorozattal, s még lehet, hogy újra a képernyő elé szögez majd Dexter...

August 19, 2008 at 10:49pm | , , , and | 12 Comments | Edit

slalomskate

No, ez a gördeszkázásnak az az ága, amiről nem tudtam, hogy létezik bajnokság, stb. Pedig épp itt tartózkodásunk alatt lesz a világbajnokság. Épp a Slottsskogenen jártunk állatokat nézni, amikor elcsíptem a svédeket gyakorlás közben.

Szombaton pedig meglesem majd a döntőt is. :-)

July 31, 2008 at 2:54pm | , , , and | 2 Comments | Edit

 1 2 3 … 11 Next →

Recent Comments

Flickr & stuff

  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • kitakarozva, fazva, alva
  • medveotthonban
  • dédivel
  • Bori & the cake

Tags

Last.fm