Bori fürdés után mindig sétál a törölközőben (törölköző rátekerve, mint egy kis ruha). Ez az egyedüli ok, amiért hajlandó kiszállni a kádból. Ma mondtuk neki, hogy hideg van, ne sétáljon, mert meg fog fázni. Erre közölte:
Meg akarok fázni!
Bori fürdés után mindig sétál a törölközőben (törölköző rátekerve, mint egy kis ruha). Ez az egyedüli ok, amiért hajlandó kiszállni a kádból. Ma mondtuk neki, hogy hideg van, ne sétáljon, mert meg fog fázni. Erre közölte:
Meg akarok fázni!
A 2.1 + jailbreak kombó eddig tökéletes volt, azonban a sok app már a végére teljesen lelassította a rendszert. A 2.2 megjelenése remek alkalom volt a tiszta lappal való újrakezdéshez. Így tengap este óta az van a touchon egyelőre jailbreak nélkül.
Miért volt eddig mindig jailbreakelve a touch?
Nem külön pont, de persze a jailbreaknek köszönhetően fent volt wifi kereső, meg egyéb hasznos csomagok is, de azok már csak adalékok voltak, ha már jailbreakelve volt úgyis a touch. Azok megléte nem motiváció a touch láncoktól való megszabadítására.
A fenti 4 pont közül kettő már alapból megvan, s most épp pattan a touchon minden app, elgondolkoztam, hogy jailbreakelem-e. Mivel a hackolt appstore programok nem motiválnak (ez lehetne még ok a jb-re), a fenti két pont egyelőre nem létszükség (scrobble félig megoldva a csatlakoztatással, a terminal azonban picit hiányzik...), így egyelőre várok a dologgal.
Az utóbbi pár nap egyik legnagyobb eseménye a magyar blogvilágban a turulmeme megindulása. A turulmeme (link az oldalra) összegyüjti a magyar google reader használok megosztott tartalmait. Az oldalon lehet regisztrálni, ha valaki csatlakozni szeretne az oldalhoz.
A turulmeme tényleg jó, lehet szemezgetni egy csomó jó hír közül, s akár új és érdekes feedeket lehet elhelyezni az olvaóban. Az egész azért jutott eszembe, mert ennek kapcsán megpróbáltam megújítani viszonyomat a google readerrel, de továbbra se áll nekem kézre. Sok jó dolgot tud, meg dicsérhetném oda-vissza, de nem kényelmes használni. Talán, ha lenne valami kliens a google readerhez, akkor újra elgondolkoznék a dolgon...
Valahogy alapvető bajom a webes feedolvasókkal van. Próbáltam már sokat, de egyik se maradt hosszútávon. Sokáig a már ingyenes NetNewsWire-t használatam, de mai nappal visszaálltam a fapados, s szeretett viennára.
Persze jó dolog az NNW szinkronizálhatósága, de a touchon levő NNW nekem túl lassú volt. A webes iPhone optimalizált felület már nem volt rossz, de nem lettem rajongó. Keresem a tökéletes megoldást egy ideje a problémára, de nem lelem. Győzzetek meg!
Pár napja a time machine Preparing... felirattal pörgeti a külső vinyót, s nem történik érdemben semmi. Utánanéztem a dolognak, s megdöbbentő módon nem csak nekem van ilyen problémám. Apple-nek hivatalosan nincs megoldása a problémára, így marad a nullázás. Ez egyébként biztosan nem árt egyébként sem, azonban nem éppen erre vágytam ma.
Következzenek a lépések, amiket végrehajtottam, illetve végre fogok hajtani hamarosan:
com.apple.timemachine fájlt töröltem a /Library/Preferences/ mappából
Mielőtt elmennél aludni, megnézni (néma ámulattal gyönyörködni), betakargatni a békésen alvó gyermeked az egyik legjobb dolog. Jó éjszakát!
Az iframe-eket mindig be kell zárni. Ma majdnem két órámba telt, mire rájöttem, hogy az oldal további részei azért nem töltődnek be, mert az iframe lezárásához kell a </iframe>. Nem lehet a tagen belül lezárni a dolgot, ahogyan én tettem: <iframe src="file.html" />.
Tanuljátok meg Ti is, ne essetek hasonló hibába! :-)